A harmadik napra elfáradva
Hát… tegnap este nem kellett bennünket ringatni. Láttam, hogy Kristófnak négy napon belül ez a 14, illetve 17 km-es túra nem semmi volt (őszinte legyek, nekem sem); hiszen semmilyen előedzettségünk nem volt ezekhez a kerékpártúrázásokhoz. És rádásul a Zemplénben folyamatosan vízszintes út 302 méternél hosszabb nincs is, itt állandóan fel-le hullámzunk.
Jó volt nézegetni a térképet, már újabb hódításunkkal is bejelölve… Kezdünk vágyódni ilyen – számunkra eddig teljesen érdektelen – tárgyra, mint pl. kerékpárra szerelhető kilométer-számláló… Más szemmel nézzük az Eurosporton a Tour de France közvetítését – velük feszül combizmunk, velük lihegünk…
Holnap utazunk haza Miskolcra, nagyobb túrát mára nem terveztünk, de levezetésképpen megnézzük Arkát. Jól ismerjük a települést, sokszor ruccantunk már át oda kocsival, annyira megragadott bennünket a falu szépsége. A Hernád völgye felé lefutó hegylépcső a környék egyik legszebb fekvésű községévé teszi. Sok a díszes, tornácos ház, nyaraló jelleggel felújított épület.
A halmazos jellegű település környéke régóta lakott, erről tanúskodnak az itt talált neolit és bronzkori régészeti leletek. Arka első írásos említése 1267-ből való (Archay). A tatárjárás kiheverése után a község királyi birtok lett, a XV. sz-ban Zsigmond király a Czudar családnak adományozta. Külterületének több mint felét erdők borítják, értékes ásványkincse a falu közelében található opál.
Arka református temploma (melyet már sokszor lefotóztam elölről-oldalról-hátulról, fekve alulnézetből, lepkével és anélkül…), 1794–98 – ban épült fel torony nélkül. 1911-ben építették fel déli homlokzata elé a 23 m magas tornyot. A templom északi vége félköríves záródású – az ilyen építésű templomok különösen tetszenek nekem.
A zsákutca-falu nevezetessége még, hogy az Országos Kéktúra zempléni szakasza a településen keresztül ereszkedik le a Boldogkői várhoz.
Szóval, amit kocsival erre járva annyiszor terveztünk, azt ma végre megvalósítjuk: kerékpárral megyünk Arkára. Az időjárás is kegyeibe fogad bennünket búcsúzóul – gyönyörű szikrázó napsütésben tekerünk (a tegnapi őszi nap után nem is tudtunk rugalmasan alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez – túlöltözünk). Váraljáról kiérve jobbról és balról is felhagyott kőfejtőket látunk. A baloldali közelíthető meg (autóval is kényelmesen le lehet parkolni), megállunk, bicajainkat letámasztjuk, Kristóf azonnal nagy vehemenciával sziklamászásba kezd. Köveket válogatunk, egy-egy szépet bezsákolunk (csak hogy el ne fújjon bennünket a zempléni szél). Aztán folytatjuk túránkat a kanyargós, szurdokszerű völgyben, az Arka (Boldogkőváraljai) – patakkal kísért, nagyon hangulatos, erdei úton. Folyamatosan emelkedik is (kocsiból ez vízszintesnek tűnt kérem szépen!), az utolsó kanyar pedig, ami már bevezet a faluba, kifejezetten meredek. A tegnapi nap után izmaink eddig is lázadoztak, de ezt a bevezető emelkedőt meglátva megtagadtak mindenféle felsőbb agyi utasítást, és lecövekeltek bennünket a falutáblánál.
Kristófon láttam, hogy neki ennyi elég, leginkább visszafordulna, engem sem hajtott a lelkesedés, hogy ma akarom meghódítani Arkát kerékpárral, meleg is lett (dél körül járt már, és tudvalevőleg túl voltunk öltözve), ezért megfordultunk, és a most már lejtős úton hazanyargaltunk Boldogkőváraljára.
Otthon igencsak kis vonalat színeztünk be térképünkön. Engem kicsit frusztrált, hogy nem teljesítettük 100%-osan kicsiny tervünket, de végül is megvigasztalódtam egy pohár jéghideg sör kortyolgatása közepette… Úgyis visszamegyünk még oda, és végigjárjuk bicajjal Arkát… Hoppá…! Kezdek komolyan belemerülni ebbe a „Zempléni kerékpártúrázás” ügybe…?!
Note-book:
- Boldogkőváralja – Arka, és vissza
- kb. 6 km
- szűk 1 óra
- Ketten Kristóffal, 2004. július 15-én, csütörtökön
Újramesélt könyveim
A könnyen érthető nyelven újramesélt könyveim főhajtásom az eredeti szerzők előtt, és annak segítése, hogy minél többen részesüljenek a kulturális örökség kincseiből.

