Zempléni szépségek kutyás kalanddal

Szépen színeződik turistatérképem a megtett útvonalak bejelölésétől. További tervekkel vagyok tele, kisebb-nagyobb útvonalak várnak meghódításomra.

A cécei kiruccanásom másnapján is ugyanazt tudom megállapítani már a reggeli időjárási terepszemlémen: tombol a hőség. Nem tudtam magam rábeszélni a kerékpárra felülésre. De otthon sem találtam a helyem…

Fél 4-kor nem bírom tovább, összepakolom menetfelszerelésemet, máris a garázsban vagyok… Az utolsó pillanatban hirtelen úgy döntök, a Kristóf bicajával fogok menni, hisz kezdettől fogva izgat az, milyen lenne egy jó biciklivel túrázni? Igaz, az övé csak 24 colos kerekű, de hát, istenem, régen is jártak felnőttek kicsi, dizájnos kemping bicikliken. Az azonnali indulásból azonnali ülés megemelés lett. Végre teljesen kész voltam a startolásra! Bár kicsit murisan néztem ki a nagyméretű orosz gépem után a bicajon (úgy éreztem, mintha a földön ülnék). De jó, hogy Kristóf most ezt nem látja, ezt a szentségtörést!

Viszont a Mount Barackoson végre először végigtekerek tolás nélkül, váó! Ennek bízom a fékjében, a nagy lejtőn engedem magam száguldani, váó! Hiába no, szignifikánsan érezhető a különbség!

Már Vizsoly felé tekerek. Ezt az utat már vízszintesnek érzem, ez már nem venne ki belőlem nagy energiát, itt bírnék száguldozni… ha nem lenne borzasztó szaporátlan ezzel a járgánnyal: rengeteget tekerek, és ahhoz képest alig haladok. Most meg ettől fáradok. Oké-oké, tudom, nekem semmi sem jó, az ilyen minek indul el egyáltalán?! Hogy tapasztalatokkal legyen gazdagabb – még nem mondom ki, de mélyen magamban már tudom: inkább gyalog tolom időnként, de az én kisöreg, félig rossz bicajommal fogok ezután túrázni. Mire hűségnyilatkozatot teszek megcsalt kerékpárom mellett, elérem a korláti leágazást. Úti célom ugyanis Korlát és Fony. Ám olyan hamar ideértem (még így is), hogy útiirány módosítást végzek másodpercek alatt: Vilmány felől megyek Fonyba, és onnan megyek át Korlátra (legalább így igazi körutat teszek).

Vizsoly után azonban kezdett alábbhagyni lelkesedésem, iszonyú szaporátlanul haladtam, úgy éreztem, soha nem jutok el Vilmányba – nemhogy körbe! Enyhén kezdtem szidni magam, miért kell nekem ilyen hülyeségeket kitalálni, már rég hazafelé tartanék, ha az eredeti tervemet valósítanám meg…

Végre Vilmány déli szélén ráfordultam a fonyi útra. És csodálatos látvány fogadott! Balról a hejcei templom csúcsa kukucskál ki a dombok mögül, jobbra a Mogyoróska-Boldogkőváraljai közti hegyvonulatot látom, szemben pedig a regéci vár! Végig szemben haladok vele, egyre csak közeledik és nő – annyira lenyűgözött a látvány, hogy el is felejtkeztem a pici kerékpáromról, a forróságról… Egy hirtelen meredek töltésen feltekerve keresztezem a Szerencs-Hidasnémeti vasútvonalat, azonban nem lejtő, hanem még további kaptató vár rám. Az vigasztal, hogy legalább a hátam mögül süt a nap, és hát persze le sem tudom venni szemem a várról. Messziről látszik, hogy Fony meseszép fekvésű település lehet… Na, végre, gurulni kell. Beszáguldok a településre, a kis főtéren tartok pihenőt, iszom, már a kiszáradás szélén voltam. Gyönyörködöm a tájban, a szépséges tündérlány települést 500 méteres hegyek ölelik át a háta mögül.

A község neve egy 1219-ben kiadott Váradi Regestrum-ban olvasható először Timar Foon néven, valószínűleg a király tímárjai voltak az első lakói. A XV. század elején a Fonyi család birtoka. A Rákóczi-szabadságharc leverése után Trauson herceg birtoka lett, a regéci uradalom részeként. Ekkor fellendült a dohánytermesztés, a pálinkafőzés is meghonosodott. A századfordulón a Patayaké és a Károlyiaké volt a földek nagy része, egészen 1945-ig.

Pihenőm után bringára ülök, és hamar megtalálom a református templomot. Az utcai kapuja nyitva, hangulatos előkertecskén megyek át, és végre meglátom teljes életnagyságában. Hatalmas fák veszik körbe (fényképezni is nehéz emiatt). A közelmúltban hozhatták rendbe, környezete is gondozott. Kicsit ücsörgök, talán imádkozom is az előtte lévő padon…

Nem járom teljesen körbe a templomot, indulok tovább, mert hőmérséklet szempontjából jól esik, hogy esteledik, ám fényviszony szempontjából nem örülök neki. Mielőtt elhagynám Fonyt, teszek egy tiszteletkört, megnézem a Mogyoróska felé vezető utat, autóval már bejártam; khm, nos igen, az már emelkedik! – jövőre menő biciklivel el kell mennem Regécre!

Jövő nyaram tervezgetése közben észre sem veszem, hamar átgurulok Korlátra. Ez a kanyargós kis község Fony után szegényes benyomást tesz az emberre, pedig látok itt több szép régi lakóházat, kisebb kúriát. Jó néhányat szívesen le is fényképeznék, de visszafogom magam.

Ki gondolná, hogy a település környéke már a neolitikumban lakott hely volt (Ravasz-lyuk barlang). Korlát a nevét valószínűleg egy 1267-ben említett, Arkai Corladus nevű emberről kaphatta. 1640-ben a törökök elpusztították a falut, amiatt közel egy évszázadig lakatlan volt. A XVIII. században települt újra, akkor élhette aranykorát, mert később a helyi gazdálkodási nehézségek miatt sokan elvándoroltak – most is úgy 3-400 fő lehet a lakosság száma. És nem csak Korlát, hanem sok kis falu elöregszik, elnéptelenedik. Nagyon kár ezekért a gyönyörű helyeken fekvő településekért, a kincseikért, a sok szép kúriáért, kastélyért, akkora értékek mennek itt tönkre, amit nem is gondolnánk. Egy-két település (pl. Arka, Fony) kifejezetten szép fekvésének köszönhetően megmenekül az enyészettől, üdülőfaluvá alakulásával. Ha nagyon sok pénzem lenne (erre az esélyem kábé a nullával egyenlő) felvásárolnék jópár kúriát, és felújítanám, magam, és mások örömére…

Álmodozásomnak még a végére sem tudtam érni, egy nagy s-kanyarban megláttam a református templomot. Ez is tetszik nekem! Kőfallal van körbevéve, tehát máris a szívembe zártam. Sokkal szebb, mint ahogy a látott kép alapján elképzeltem. Ez a XV. században épült középkori gótikus templom a reformáció elterjedésével került református hívekhez. A támpilléres hajójával, a mérműves, kőkeretes, eltérő mintás ablakaival a kései érett gótika egyik máig épen maradt alkotása.

Lefotózom a templomot, és mivel egyedül biciklizve kifejezetten a védtelen, magányos nő megtestesülése vagyok, körbenézve úgy döntök, innen gyorsan tovább kell tekernem. A falu végén ráadásul az egyik háztól egy vad kutya rohan ki az útra ugatva (a gazdái nem zavartatják magukat, hogy vissza kellene hívni esetleg); sőt, ez bizony rohan utánam..! Kis biciklivel vagyok, bárhogy is tekerek, alig haladok, be vagyok sz@va, hogy mindjárt a bokámba harapva leránt a bicajról; most végképp bánom, hogy nem a saját bringámmal jöttem, és nem is értem, miért nem combig érő vascsizmában járok ezekbe a falvakba..! Szerintem Korlát végétől a gönci útig semmilyen jármű nem rohant ki akkora sebességgel, mint aznap este én.

Lendületem kitart Váraljáig, ott könnyebbülök meg és fújom ki magam igazán. A közjátékot szinte azonnal el is felejtem, a regéci vár látványát mesélem lelkesen. Aztán feljegyzem magamnak a térképen, hogy Fonyba csak Vilmány felől szabad menni és délután, ahhoz, hogy ezt a gyönyörű panorámát élvezni lehessen…

Note-book: